Citroën DS-21 (Tulajdonosi teszt)
„A világ egyik legszebb autóját mutatja be Ács Sándor, aki a Mecsek Oldtimer Egyesület elnöke. Számomra kiemelt státusszal bír a DS, mivel a kedvenc (veterán) autóm. Következzék a DS tulajdonosi teszt!”
Mit jelent számodra a típus?
Azt, hogy az 1955-ös megjelenésével hihetetlenül megelőzte a korát. Akkoriban egy futurisztikus külsejű-belsejű és felszereltségű, olyan műszaki megoldásokkal telerakott autó volt, amely a mai korban is ennyi év után, megállja a helyét az utakon. Napi közlekedésre is kiválóan alkalmas a forgalomban. A fékek, a szervókormány, az első kerék hajtás, a kerekenkénti hidropneumatikus rugózás, a kanyarkövető fényszórók, a hasmagasság állítás a különböző terepviszonyokra , a végsebessége, mind-mind olyan dolgok, amelyekkel élmény vele autózni. Csak beleülsz, és elsuhansz vele bárhová. Nem véletlen, hogy Charles de Gaulle francia elnök, akinek az életét is megmentette, ha megálltak a DS-el valahol, mindig benne maradt, nem igazán szeretett kiszállni belőle. Szerette a kényelmét ő is ugyanúgy. Az első kiállítási napon, több mint 10.000 db-ot rendeltek belőle. Népszerűsége a mai napig ugyanúgy töretlen. Nagyon sokan ismerik, szeretik, ha máshogy nem, mint Fantomas Pallas-t amelyik felrepül a levegőbe…
Milyen érzések fűznek hozzá?
Imádom. Szeretem ezt a típust. Hozzám nőtt nagyon, kocsiban nevezhetjük életem szerelmének is az istennőt (déesse) ez már a második a sorban.
Miért ezt választottad?
Egy Citroen gyűjtő barátom fertőzött meg ezzel a típussal. Egy veteránjármű találkozón voltunk, én akkor még a kacsámmal, és valahova el kellett ugrania a DS-ével. Beültem hátulra, és végigmentünk ugyanazon az iszonyú rossz minőségű bekötőúton, amelyen nem sokkal előtte a kacsával végighajtottam, és szétrázta a derekam (pedig a kacsa is iszonyú kényelmes autó amúgy, nem törik benne szét a kosár tojás a korabeli reklám szerint). Na a DS-el ugyanott nem lehetett érezni semmit, mintha tengeren mentünk volna hajóval. Akkor döntöttem el 2003-ban, hogy egyszer lesz egy DS-em! Hazafelé úton végig a DS után mentem, és 20 km-en keresztül csak néztem a seggét, gyönyörű forma számomra, az autó egyik legszebb része, hát így indult a sztori…
Milyen élmény vezetni?
Semmi mással össze nem hasonlítható érzés. 21 éve van jogsim, rengeteg típust vezettem már azóta, céges és privát autókat, veteránokat és mai kocsikat, minimum 40 félét, de ehhez hasonlóan kényelmes autóban nem ültem még előtte soha, illetve talán egyben azóta, egy Citroen CX Prestige-ben, de a rugózása annak is tulajdonképpen ugyanaz. Viszont a DS valamiért engem jobban megfog. Kicsit veteránabb jellegű forma, mint egy CX. Az túl kockás, szögletes forma számomra.
A vezetési élmény a legszebb és a legjobb ebben az autóban. Fekvőrendőrökön úgy hajtok át vele, hogy szinte meg sem érzem. Olyan mintha felhőkön utaznék vagy egy tengerjáró hajón, és érzem, ahogy hullámzik alattam az út, mint egy óceán.
Imádom a kanyarkövető fényszórókat is, amikor sötétben vezetem, és hiányoznak, amikor visszaülök a céges autóba…
Milyenek a menetteljesítményei?
179 km/ h a végsebessége, 100 km/h-ról 80 m a fékút, a km óra amúgy a különböző sebességeknél kiírja a féktávolságokat méterben!!! 2000-3000 közötti fordulaton szoktam használni. Az utazósebessége 100-120 km/h, autópályán és autóúton is nagyon kényelmes vele ez a tempó. A fék kitűnő, a szervokormány szintén nagyon kényelmes. Gyorsulásra nem egy sportautó, de ha odalépek, akkor a 107 LE-vel azért sokan meglepődnek mellettem, mikor elhúzok mellettük :), akár gyorsulásra, akár végsebességre.
Adatok
Típus: Citroen Ds-21 (Pallas), üzemanyag: benzin, manuális 5 fokozatú kormányváltó, elhúzható napfénytető, 2175 cm3, soros 4 hengeres motor, elsőkerékhajtás, hidropneumatikus rugózás kerekenként, 79 kW, 107 LE, 5 fő, 4 ajtós, 1280 kg saját tömeg, 1760 kg össztömeg, évjárat: 1972
Mit szeretsz benne?
Szervókormány, kanyarkövető fényszórók sötétben, hidropneumatikus rugózás, ülések helyett fotelek elöl és hátul is. A belső tükröt, mert ugyanolyan alakú mint a hátsó szélvédő és így tökéletes a kilátás. Az 5 fokozatú kormányváltót, az 5 fokozatú szintszabályzót (parkoló, országúti, terep 1. terep 2. szervizállás), a keret nélküli ajtókat, a kényelmet vezetés közben, a jó kilátást. Azt, hogy karburátoros változat, hogy nem fájdul meg semmim hosszú úton sem, az egy küllős kormányt, hogy jobban lássam a műszerfalat, azt hogy 3 keréken is ugyanúgy lehet vele menni, mint 4 keréken, a sárga színű fényszóró színeket, és még sorolhatnám, szeretem mindenét, úgy ahogy van.
Mi az, ami nem tetszik benne?
A motortérben, ha valamit szerelni, cserélni kell, mint ahogy a francia autók többségénél, sokminden kicsit nehezen hozzáférhető, időigényes kiszedni, visszatenni bármit is, pl. egy vízpumpacsere vagy központi gömb leszedés nem egy egyszerű feladat, de szerencsére nem kell sokat szerelgetni, mert nagyon jó állapotban van. 85 %-ot kapott az OT minősítésen, már 3-adszorra ment át.
Hiányolsz belőle valamit?
Nem. Nem hiányzik belőle semmi. Így tökéletes, ahogy van
Kinek ajánlod/Kinek nem?
Bárkinek ajánlom, kivéve olyan fiataloknak, akik inkább a sportosabb autókat szeretik. Ezzel inkább szép lassan öregurasan vonulni kell, nem pedig száguldozni, viszont kint autóúton vagy autópályán igazán gyors autó. Ettől függetlenül lehet vele hajtani ha kell, ha valaki szeretné, nagyon gyors autónak számított a maga korában, és ma is, a legnagyobb motorral, 2.4-essel szerelt injektoros változat végsebessége 196 km/h.
Fenntartási költségek
Fogyasztás: átlag: 9-12 l/100 km, vegyes: 10 l, város: 10-11 l, autópálya: 9 l, veterántalálkozó: 12 L (konvoj, stb. miatt), teljesítményadó: 0 Ft (OT), biztosítás baleseti adóval 17.000 Ft/év, műszaki és OT vizsga 5 évente egyszer, évente egyszer gömbök ellenőrzése, töltése nitrogéngázzal, ha kell.
Azt kaptad, amit vártál?
Igen. Pontosan azt kaptam, amit vártam. Nem csalódtam benne, soha egy percig sem. Élvezet vele minden eltöltött utazás és perc, akkor is amikor menni kell vele, de akkor is, ha éppen valami javítani való van rajta.
Újra megvennéd?
Persze. Újra megvettem, már ez sem az első a sorban. Szerintem másfajta típust nem is veszek már, ha mégis, akkor csakis olyat, amelyik szintén hidropneumatikus rugózású, vagy úgy hogy a DS mellé még valami mást, pl. Citroen CX Prestige-t, vagy GSA-t, esetleg Tractiont, de nagyon tetszenek a régebbi külső lámpás ID típusok is, főleg a 4 lámpásak, illetve a Henry Chapron karosszériás cabriók, de ahhoz lottó ötös is kell
Egy érdekesség
Az első gyártási években gyári tartozék volt az autóhoz 2 zsák fűrészpor, az LHM olajfoltok eltüntetéséhez. Akkoriban a magasnyomású hidraulika rendszernek még voltak tömítési hiányosságai, amit az évek során folyamatosan fejlesztettek…
És még egy: voltak olyan típusok is, melyeknek a külső fényszórói automatikusan állították a fényszórók magasságát a kocsi terhelésétől függően (szintén bóvdennel, mint a kanyarkövető fényszóróknál)
És egy utolsó: természetesen létezik belőle légkondis típus is…
Köszönöm Sándornak, hogy bemutatta az “Istennőjét”!
A cikkben szereplő DS bérelhető forgatásra, fotózásra, rendezvényekre:
– telefonszám: 70/581-00-65
– email: acs.sandor@upcmail.hu
– honlap: Mecsek Oldtimer honlap