Amcsi V8
"Múlt héten faterom ismerősének köszönhetően megtekinthettem egy 1973-as Mustang-ot. Mit sem sejtve mentem az említett találkozóra, hogy szemügyre vegyem az autót. 10 perccel később már fülig érő vigyorral cruiseoltam a belvárosban, miközben az 5literes V8-as erőforrás duruzsolt alattam. A motor erejét egy automata váltó vitte át a kerekekhez, ami tökéletesen illett az autó karakteréhez.
Habár a többség az ezt megelőző szériát tartja az igazi Mustang-nak, megemlíteném, hogy rendkívül jól néz ki élőben a tesztelt példány. A rikító sárga szín is még jobban kiemelte a kasztni formáját. Semmi típusidegen módosítás nem volt rajta. Ez az utolsó igazi Mustang. A következő évtől kezdődően már nem annyira karakteres „pónik” gördültek ki a Ford gyárcsarnokából.
Sokáig nem értettem, hogy miért vannak oda az emberek annyira az amcsi vasakért. Európai színvonalhoz képest elavult technikák, gagyi beltér (főleg a műanyagok). Pár éve a hozzáállásom ezekhez az autókhoz gyökeresen megváltozott egy barátomnak köszönhetően, aki mellett többször (és több száz kilométeren) ültem utasként. Az említett autó egy radikálisan átépített 2005-ös V8-as Saleen Mustang volt.
A korábban említett negatívumok mind köddé váltak, mikor beindult a V8 és elindult az autó. Akkor már senkit sem érdekelt, hogy például egy BMW-hez képest nagyságrendekkel alacsonyabb színvonalú minőségre és technikára. Itt említeném meg, hogy amikor hasonlítgatják az európai és amerikai autókat, akkor jó lenne nem megfeledkezni arról, hogy ezek az autók mennyibe kerülnek. Itthon körülbelül 10 millió HUF-ból kapnánk egy vadonatúj 320i Coupe-t (170ló). Ennek a feléből kijön egy V8-as Mustang. Ha megelégszünk a V6-al, akkor meg még jóval olcsóbban. Viszont ezekhez az autókhoz a 8 henger illik. Egy kicsit felextrázott 320i árából az USA-ban egy 650 lovas (!) Shelby GT500-ast kapnánk. Innentől fogva felesleges a további összehasonlítgatás.
Az amerikai autók egy életérzés, amit meg kell tapasztalni ahhoz, hogy helyes véleményt tudjunk alkotni. Akinek benzin csörgedezik az ereiben, azok imádni fogják ezeket az autókat. A 15-20 literes fogyasztás is egyből más nézőpontba kerül.
„A V8 a pokolban is V8.”